Átvezető fejezet szerű. Kellemes olvasást:D

Amikor Max hazaért, nagy szidást kapott a molnártól, amit kifejezéstelen tekintettel hallgatott, és alig várta, hogy vége legyen.
- … és amíg nem tanulsz meg normálisan viselkedni, addig nem kapsz vacsorát! Vegyél példát a mostohabátyádról, ő még sose keveredett bajba. Eredj az udvarra! Felfogtad azzal a csöpnyi agyaddal?
- Igen, értettem – felelte Max a rá jellemző higgadtsággal.
Azzal kiment az ajtón, lefeküdt oda ahol tegnap aludt, és várt.
Nem kellett sokáig. Nemsokára esetlen lépéseket hallott, majd valaki lefeküdt mellé. Halk hangon megszólalt az újonnan érkezett.
- Köszönöm, hogy megvédtél.
Természetesen Tim volt.
- Szóra sem érdemes – válaszolta Max, és komolyan így gondolta.
Megfordult, hogy mostohaöccse arcára nézzen. Bár sötét volt, annyit azért mégis ki tudott venni, hogy az sír.
- Mi a baj? – kérdezte részvéttel a hangjában.
- Az, hogy én semmiben se vagyok jó. Tudod, ha te nem jössz, akkor megint megvernek, és bennem még annyi bátorság sincs, hogy szóljak róla – tört ki szipogva.
- Figyelj ide! – kezdte Max. – Nem az erőn és a bátorságon múlik minden. Te remekül írsz és olvasol több nyelven is, és becsületesen végzed a munkádat. Nem hiszem, hogy ez túl gyakori lenne.
- Tudod - kezdte még mindig szipogva a másik, – amikor egy új nyelvet nem tudok könnyen megtanulni, olyankor az öreg írnok ideges lesz, és azt néha hajtogatja, hogy a másik tanítványa sokkal tehetségesebb, pedig vele tizedannyit sem foglalkozik, mint velem. Szerinted ki lehet az?
Max megdermedt. Természetesen ő volt az a másik tanítvány. Azt, hogy az öreg írnok tanítsa, ugyanúgy erőszakolta ki, mint Tomtól a fegyverforgatást.
- Várjunk csak! – kiáltott fel Tim. – Te vagy az.
- Ezt meg honnan veszed?
- Azt mondtad, hogy több nyelven is tudok írni és olvasni.
- Igen, és? – értetlenkedett tovább Max a látszat kedvéért.
- Én azt sosem mondtam, hogy több nyelvet is ismerek – kezdte az okfejtést. – Erre pedig csak úgy jöhettél rá, hogy elolvasod a munkát, amit hazahozok.
Úgy döntött, hogy felesleges tovább tagadnia.
- Igen. Igazad van.  
- Meséld el, hogy vetted rá, hogy tanítson, és mért akartál tanulni?
- Rendben, ha ettől jobban érzed magad - egyezett bele Max. - Az egész körülbelül tíz éve kezdődött, amikor jobban megnéztem a hirdetőtáblát. Rájöttem, hogy néhány embert el akarnak kapni. Kíváncsi voltam rá miért. Az a megoldás jutott eszembe, hogy addig kérlelem az öreg írnokot, amíg az meg nem tanít írni és olvasni. Tudod rettentően makacs tudok lenni, ha akarok.
- Ismerlek - vigyorgott Tim. - Folytasd!
- Végül kénytelen volt beleegyezni - folytatta a történetet. - Aztán, amikor megtanultam írni és olvasni, még többre vágytam. Rábeszéltem, hogy tanítson meg mindenre, amit tud. Nem vonakodott sokáig. Megtanított különféle idegen nyelveken, megmutatta a címereket, természetesen azokat is meg akartam tanulni, majd elkezdett politizálni. Megtanított az illemre is, de azt még nem igazán hasznosítottam, amikor nem maradt más, elkezdett oktatni a különféle rendezvények menetére, legyen szó a legegyszerűbb vásártól a díszes koronázásig.
- A ruhaviseleteket is megmutatta?
- Meg.
- Milyen ruhákat viselnek a királyok és a főnemesek? - kérdezte mohón Tim.
- Tele vannak aggatva prémekkel és arannyal, meg gyémánttal - elfintorodott a sötétben. - Ha engem kérdezel, túl csicsás. Az eleganciát máshogy is ki lehet fejezni, nem csak úgy, hogy megszakadsz a ruhád súlyától.
- Lehet, hogy nekik más az ízlésük - monda majd elmélázott. - Én ezek után, azon se csodálkoznék, ha kiderülne, hogy profi kardforgató vagy.
Pár másodpercig csönd volt, majd Tim elnevette magát, jelezve, hogy csak viccelt. Max kényszeredetten vele nevetett.
- Tudod, én már régóta tudom, hogy írnok akarok lenni, de te - kezdte a fiatalabbikuk - mivel akarsz foglalkozni? Molnár akarsz lenni, vagy iparos, esetleg írnok.
- Igazából nem tudom. Ezen már én is gondolkoztam, de nem szívesen csinálom, azokat, amiket felsoroltál.
- Akkor mi? Már csak a katonaság maradt, amit esetleg el tudnánk érni, de eléggé valószínűtlen, hogy egy egyszerű származásút felvegyenek, bármilyen jó is.
- Te viccelsz? - kérdezte Max. - Nem akarok katona lenni, akkor már inkább bandita. Lehet, hogy ez a te fülednek lázadó beszédnek fog hangzani, de most olyan a kormányzás, hogy a hatalmasok csak nyomorgatják a népet, hogy még több pénzük legyen. Ebben a katonák a végrehajtók. Én nem akarok nekik segíteni. Szerintem ezért jobb útonállónak lenni.
- Micsoda? - döbbent meg Tim. - Rabló, de hát az törvényellenes.
- Tudod - magyarázta a tapasztaltabbikuk - ,örülj neki, hogy még nem érted! Ha bandita leszek, bár ennek kicsi a valószínűsége, akkor csak a zsarnok és gazdag nemest rabolnám ki, majd odaadnám azoknak, akiktől elvették. Vagyis a szegényeknek. Amint megtanultam rendesen olvasni, rohantam a hirdetőtáblához. Körülbelül tíz éves koromban rájöttem, hogy azok az emberek nagy része nem is bűnöző. Csak olyanok, akiktől annyi pénzt elvettek, hogy már nem volt elég a családjuk életben tartásához. Kétségbeesésből raboltak, és mindig csak annyit, amennyire feltétlenül szükség volt. Ekkor határoztam el, hogy semmiképp nem fogom segíteni ezt a diktatúrát.
Sokáig hallgattak. Végül Tim szólalt meg.
- Azt hiszem, igazad van.
Ezután megint csönd következett. Végül Tim szólalt meg, hogy oldja a hangulatot.
- Ezt elvileg senkinek nem szabadna elmondanom, de azért neked elárulom - mondta, majd ünnepélyes szünetet tartott, és aztán folytatta. - Az uraság idejön egy időre. A tiszteletére lovagi tornát rendeznek a kastélyban, amit a falusiak is megnézhetnek. Mit szólsz?
Max fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok. Örült neki, még soha nem látott lovagi tornát, és nagyon kíváncsi volt rá, hogy másokhoz képest milyen jól bánik a fegyverrel. Tudta, hogy ezzel jó alkalmat kap a megfigyelésre, és az összehasonlításra. Ráadásul a torna a kastélyban lesz, szóval lehet, hogy láthatja Tornádót. Ahelyett, hogy a gondolataiból bármit is megosztott volna a mostohatestvérével, úgy döntött, hogy eltereli a figyelmét.
- Érdekes. Ez volt az, amit annyira titkoltál?
- Nem teljesen - felelte Tim feszengve - ,de azt már tényleg nem mondhatom el.
- Megértem. Nem baj, ha nem mondod el - felelte Max teljes közönnyel.
Tudta, hogy ha nem erőlteti a témát, akkor a beszélgetőpartnere biztos, hogy elárulja a titkát. Ismerte már, mint a rossz pénzt. Most is így lett.
- Na, jó. Elmondom, de meg kell ígérned, hogy csak végszükség esetén beszélsz róla másnak.
- Megígérem.
- Ismered a birodalmunk trónöröklési menetét?
Ez is azok közé tartozott, amit az öreg írnok megtanított neki.
A király halála után, ha van fia, akkor ő követi a trónon, akármilyen idős is. Ha viszont nincs, csak mondjuk egy unokaöccse, akkor azt húszéves korában koronázzák meg, addig a volt uralkodó egy közeli rokona végzi az ország kormányzását. Logikusnak találta ezt a rendszert.
Bólintott.
- Két hónap múlva koronázás - közölte Tim.
- Micsoda? - döbbent meg Max. - Kit?
- A kormányzó fiát, Jimet, mivel a megboldogult anyja a király testvére volt.
- Ez nem jó hír.
- Mért nem? - kérdezte meghökkenve az ifjabbik. - Végre rendszer lesz a birodalomban.
A kérdezett felsóhajtott.
- Azért - kezdte magyarázni - ,mert a kormányzó az apja, aki így még nagyobb hatalomhoz jut, ha manipulálja a fiát. A kormányzói stílusa alapján, teljesen biztos vagyok benne, hogy megteszi.
- Ebben van valami - mondta Tim, majd ásított egyet. - Azt hiszem ideje aludni.
Ő még sokáig ébren maradt. Irigykedve hallgatta Max egyenletes szuszogását. Megrázta a beszélgetés. Ki gondolta volna, hogy egy óra alatt megrendül a birodalom vezetőibe vetett hite.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés